Dédanyám

Drága öreganyám

Rég nem simítod már

Remegő kezeddel fejem

Mégis tudom, követsz engem

Hová tűnt 93, görcsösen

De büszkén megélt éved?

Kemencéd kenyere etetett

Árvákat, kit úgy szerettél, mint édeset

S világra hozott gyermekeidet.

Dédapám hamar magadra hagyott

Kinn a földeken

Sok dolog közepette

Áradt ki szájából

Utolsó lehelete, a délebéd,

Miből, akkor kaphatott

A többi éhes száj

Mikor ő, az úr, már jót evett

Aznap csordogált ki ajkán

Hogy a hangya-, s bogár-népség

Szaladott át rajta,

Nem úgy, mint lelke

Az nem járt ki-be,

Elhagyta menten,

Áthágott az örök mezőkre.

Számtalan unokát élvezhettél

Fáradhatatlan dédanyám

Az erődre emlékszem,

Bár abból is adtál volna.

Végső napjaidon

Nekem ajándékoztad hosszú életed

Amit hagyományból te is kaptál,

Örökségül te sem kérted.

Ha nem lesz kinek átadnom

Ugyan mit kezdek vele.

Számtalan gyermeked, unokád közül

Engem tiszteltél vele

Erődből is jó lenne!

Úgy mentél el,

Összefonott ujjakkal

Istenedhez szólva

Hogy meleg tekinteted

Meredt a falon lógó családi fotókra

Büszkén leltél nyugalomra.

S te mégis úgy éltél,

Sírodat nem gondozza majd senki sem.

Kevésszer sírtam életemben,

Érted, mindenség anyja,

Érted, most is könnyezem.          

                                                                    2009-03-29

Gyermekkorom

Beléptem…

Dohos por fojtogat

Recseg-ropog a zaj

Hallom tán a régi gyerekzsivajt

A dalocskát a vasfogról

Melyet cserébe kaptam

A pincébe dobott rosszért.

Még érzem a dunyha melegét

Hol elvesztem benne rég

Egy öreg durva kéz

Ringat mély álomba

Igaz mesét dúdolva

Még mindig álmodom, lehet.

Kakasszóra ébredek

Talán legyőztem az időt…

                               

                                                                                

Csicsó Erzsébet, dédanyám emlékére

2006. szeptember

Múlt, jelen, jövő

Távoli tájakon vonaglok

Nesztelen, mezítelen

Várom, hogy közeledjen

Túl messzinek tűnik hirtelen.

Gázlókon gázolok

Remegő végtagom vázlatát

Nyomokban hordozza a homok

Megpecsételve, röpke időre kopott.

Térbeli helyzetem letörli a múlt

Nem létezik már kiindulópont

Csak az emlék homálya vonszolja

Honnan hová futok.

Közel a múlt, távol még a jövő

A jelenben vagyok jelen

Mi oly jelentéktelen jelöl meg

Hogy odavész jövőbe vetett hitem.

                                                                                 

F.É. emlékére                                                     

(önkezűleg elhagyta életét és gyermekeit)

2006.szeptember

Csillagpor csupán

Semmitől sem félek!

Csak boldogtalanságod fáj.

Boldogságod nem az enyém

Másét nem is kérem én.

El kell menned, kérlek

Nekem úgysem fáj

Hisz felém sosem fordultál.

Meghaltam benned

Százszor, újra és újra

Mégsem fájt,

Csöndben apadt vérem érted.

Megköveztek százszor

S nyalogattuk együtt sebeidet

S én százszor haltam meg benned.

Mégis megköszönöm neked!

Mégis jó, hogy itt voltál!

Egy „csillagpor” maradt csupán.

                                                                                                         

Képzelt levél K.G.-hoz

2009-03-28

Beleremeg

A hajnal rőt zápora

Festette vérré csatakos

Hullámképed a vak tükörben

S aztán megkérdezték

Kíngyermeked látomása kié?!

Aszaltan látszik ez

Mindenki rothadó asztalán!

Lankadón folyó fekete terítődön

Tálalnak!!!

Kiégett fűzfák lyukas árnyában

Fuldoklón, nyál és vérköpet

Keserű, dalod beleremeg,

Portyázik még…

Míg időd meghátrál,

S kísérője a sirató asszonyok.

Csak érted!?

Nincs szíves viszontlátás

Földi okádékodtól

Cipőd mások fényezték

S utánad hajították, mert…

TE! Te, te. egy t és e…

Mindent magára hagytál!!!

2010-07-15                                                                   /V.E. emlékére

---

Oldal: Napnyugta
Veled vagyunk! - © 2008 - 2024 - veledvagyunk.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat